Hajdú Volán Zrt. » Szervezetünk » Feladatok, hatáskörök

Közgyűlés
A közgyűlés a részvénytársaság legfőbb szerve, amely a részvényesek összességéből áll. A közgyűlés elnöke a társaság vezérigazgatója, akadályoztatása esetén a közgyűlés által egyszerű szótöbbséggel választott részvényes. Az évi rendes közgyűlést minden év május 31-éig össze kell hívni. A közgyűlés hatáskörét a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvényben foglaltak figyelembevételével a társaság Alapszabálya rögzíti, így a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik kiemelten a társaság számviteli törvény szerinti beszámolójának elfogadása, a társaság vezérigazgatójának, a Felügyelő Bizottság tagjainak, valamint a könyvvizsgálónak a visszahívása, megválasztása, tiszteletdíjának megállapítása.

Felügyelő Bizottság
A Felügyelő Bizottság a részvénytársaság legfőbb ellenőrző szerve, testületként eljárva megvizsgál a gazdasági társaság legfőbb szerve ülésének napirendjén szereplő valamennyi lényeges üzletpolitikai jelentést, valamint minden olyan előterjesztést, amely a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyre vonatkozik. A társaság Alapszabályában meghatározott egyes vezérigazgatói ügydöntő határozatok meghozatala a Felügyelő Bizottság előzetes jóváhagyásához kötött. A Felügyelő Bizottság jelenleg hat tagból áll, tagjait a közgyűlés választja meg a harmadik üzleti évet lezáró év május 31. napjáig. Tekintettel arra, hogy társaságnál a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók létszáma éves átlagban a 200 főt meghaladja, a Felügyelő Bizottság tagjainak egyharmada a munkavállalók képviselőiből áll. A Felügyelő Bizottság hatáskörét a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvényben foglaltak figyelembevételével a társaság Alapszabálya és a Felügyelő Bizottság Ügyrendje rögzíti.

Könyvvizsgáló
A társaság üzleti könyveinek szabályszerű vezetését a könyvvizsgáló ellenőrzi. A könyvvizsgálót a közgyűlés választja a harmadik üzleti évet követő év május 31. napjáig. A Könyvvizsgáló feladatköre a számviteli törvény szerinti beszámoló valódiságának és jogszabályszerűségének, továbbá a közgyűlés elé terjesztett minden más jelentés adatai valódiságának és a jogszabályi előírások szempontjából történő megvizsgálása, ellenőrzése, és erről a közgyűlésnek jelentés vagy tájékoztatás adása. A könyvvizsgáló további hatáskörét a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvényben foglaltak figyelembevételével a társaság Alapszabálya rögzíti.

Vezérigazgató
A társaság vezérigazgatója a munkaszervezet vezetője. A részvénytársaságnál Igazgatóság választására a Gt. 247. §-a alapján nem kerül sor, az Igazgatóságnak a Gt.-ben meghatározott jogait a vezérigazgató gyakorolja. A vezérigazgató látja el a részvénytársaság munkaszervezetének operatív irányítását a jogszabályok és az Alapszabály rendelkezéseinek, illetve a közgyűlés döntéseinek és – meghatározott esetekben – a Felügyelő Bizottság előzetes jóváhagyásának megfelelően. A vezérigazgató kialakítja és irányítja a részvénytársaság munkaszervezetét, irányít és dönt mindazon ügyekben, amelyek nem tartoznak a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe.

Humánpolitikai és Szervezési Igazgatóság
Az Igazgatóság vezetője, a humánpolitikai és szervezési igazgató irányítja és koordinálja a társasági szintű folyamatszervezési, az elvi jellegű humánpolitikai és igazgatási feladatokat, a belső ellenőrzési funkciók ellátását, a társaság pályáztatási, pályázati tevékenységét, biztosítja a foglalkozás-egészségügyi szolgálat, valamint az informatikai, az adatvédelmi, a vagyonvédelmi, a környezetvédelmi, a munkavédelmi és a tűzvédelmi tevékenységek felügyelt működését. Az Igazgatóságon belül két osztályszervezet, a Humánpolitikai és Szervezési Osztály, valamint a Biztonságtechnikai Osztály látja el a feladatokat.

Gazdasági Igazgatóság
Az Igazgatóság vezetője egyben a társaság vezérigazgató-helyettese, irányítja és koordinálja a társaság számviteli, pénzügyi, létszám- és bérgazdálkodási feladatait, szervezi és működteti a társaság tervezési és kontrolling rendszerét, gondoskodik a döntések meghozatalához szükséges közgazdasági elemzések összeállításáról, a társaság egészét érintően gyakorolja a gazdasági vonatkozású funkcionális szakirányítást. A gazdasági vezérigazgató-helyettes szakmai, irányítási feladatait három osztály – Pénzügyi és Számviteli Osztály, Munkaügyi és Bérgazdálkodási Osztály, Kontrolling és Bevétel-ellenőrzési Osztály – tevékenységén keresztül gyakorolja.

Személyszállítási Igazgatóság
A Személyszállítási Igazgatóság vezetését ellátó személyszállítási igazgató feladatkörébe elsősorban az operatív végrehajtási feladatok felügyelete tartozik, így a Helyközi Személyforgalmi Üzem, a területileg elkülönült Berettyóújfalui Üzemegység, valamint a Hajdú Volán Tours Utazása Iroda irányítása. Szintén a személyszállítási igazgató irányításával működik a Személyszállítási Osztály, valamint a Kereskedelmi Osztály. Előbbi feladatkörébe tartozik a piaci és önkormányzati kapcsolatok menedzselése, a forgalmi feladatok ellátásához szükséges menetrendek és fordák tervezése, a forgalmi ellenőrzési tevékenység ellátása, míg utóbbi a társaság kereskedelmi tevékenységével összefüggő feladatokat végzi.

Műszaki Igazgatóság
A társasági szintű műszaki – irányítási és végrehajtási – tevékenységet a műszaki igazgató irányítja és szervezi. A műszaki igazgató közvetlen irányítása alá tartozó egységek, így a Járműfenntartási és Fejlesztési Osztály, valamint a Műszaki Üzemegység tevékenységük révén biztosítják a személyszállítás zavartalan lebonyolításához szükséges járművek megfelelő műszaki karbantartását és esztétikai színvonalát, valamint ellátják az épület-fenntartási tevékenységét, míg az Anyaggazdálkodási Osztály szervezi a társaság készlet- és raktárgazdálkodását.

» Lap tetejére

Események
2011. szeptember 06., kedd

A Hajdú Volán Zrt., a DH-Szerviz Kft. és a Debreceni Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 2011. szeptember 6-án sajtótájékoztatót tartott az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése keretében megvalósuló „Az autóbusz-közlekedés műszaki infrastruktúrájának és utastájékoztatási rendszerének fejlesztése” című projekt nyitórendezvénye alkalmából.

2010. szeptember 24., péntek

A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2010. szeptember 22-én sajtótájékoztatót tartott, az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt zárása alkalmából.

2010. június 09., szerda

A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2010. június 9-én sajtótájékoztatót tartott, melyen bemutatta az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt az utastájékoztatás interneten keresztüli térképes (WEB) és mobiltelefonon szöveges (WAP) megjelenítését és elérhetőségét, valamint a forgalomirányítási rendszerét.