A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2009. december 15-én sajtótájékoztatót tartott Az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt kivitelezési munkálatainak előrehaladásáról.

Galéria
Események
2009. június 19., péntek
A Debrecen helyi járati közlekedésében bekövetkező szolgáltatóváltás után a 2009. július 1-től megvásárolt bérletek vonatkozásában a Hajdú Volán Zrt. járatain csak az általunk, illetve a társ Volánok által forgalmazott helyközi utazásra jogosító bérleteket fogadjuk el.
2009. május 14., csütörtök
A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2009. május 6-án sajtótájékoztatót tartott az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása" című projekt sikeres közbeszerzését követően.





