A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2010. június 9-én sajtótájékoztatót tartott, melyen bemutatta az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt az utastájékoztatás interneten keresztüli térképes (WEB) és mobiltelefonon szöveges (WAP) megjelenítését és elérhetőségét, valamint a forgalomirányítási rendszerét.

Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy igazodva az M3 Archeopark kiállításainak téli időszakban történő nyitvatartási rendjéhez 2010. március 31-ig a Hajdúszoboszló-Miskolc, Miskolc-Hajdúszoboszló és a Debrecen-Polgár, Polgár-Debrecen viszonylatban közlekedő érintett járatok az M3 Archeopark elnevezésű megállóhelyet nem érintik.
A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2009. december 15-én sajtótájékoztatót tartott Az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt kivitelezési munkálatainak előrehaladásáról.
A Debrecen helyi járati közlekedésében bekövetkező szolgáltatóváltás után a 2009. július 1-től megvásárolt bérletek vonatkozásában a Hajdú Volán Zrt. járatain csak az általunk, illetve a társ Volánok által forgalmazott helyközi utazásra jogosító bérleteket fogadjuk el.
