A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2010. június 9-én sajtótájékoztatót tartott, melyen bemutatta az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt az utastájékoztatás interneten keresztüli térképes (WEB) és mobiltelefonon szöveges (WAP) megjelenítését és elérhetőségét, valamint a forgalomirányítási rendszerét.

Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy 2010. február 1-től (hétfőtől) változik Balmazújváros helyi járatainak menterendje. Új járat közlekedik a vasútállomásról Újtelep - Bánlak érintésével a vasútállomásig, valamint változnak egyes indulási időpontok is.
2010. február 1-től (hétfő) Balmazújváros helyi járat közlekedésében az alábbi változásokat vezetjük be:
2-es járat (Vasútállomás - Újtelep - Bánlak - Szigetkert - Köztemető)
- A vasútállomásról 16:10 órakor Újtelep - Bánlak - Szigetkert érintésével közlekedő járat 15 perccel korábban, 15:55 órakor közlekedik.
- Új járat közlekedik a vasútállomásról 06:55 órakor Újtelep - Bánlak érintésével a vasútállomásig.
3-as járat (Vasútállomás - Daru - Németfalu - Vasútállomás)
- A vasútállomásról 15:35 órakor Daru - Egészségház - Németfalu érintésével közlekedő járat 15 perccel korábban, 15:20 órakor közlekedik.
- Az 1-es járat (Vasútállomás - Németfalu - Köztemető) menetrendjében nem történt változás -
2010. február 1-től érvényes menetrendek:


A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2009. december 15-én sajtótájékoztatót tartott Az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt kivitelezési munkálatainak előrehaladásáról.
A Debrecen helyi járati közlekedésében bekövetkező szolgáltatóváltás után a 2009. július 1-től megvásárolt bérletek vonatkozásában a Hajdú Volán Zrt. járatain csak az általunk, illetve a társ Volánok által forgalmazott helyközi utazásra jogosító bérleteket fogadjuk el.
