A Hajdú Volán Zrt., a DH-Szerviz Kft. és a Debreceni Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 2011. szeptember 6-án sajtótájékoztatót tartott az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése keretében megvalósuló „Az autóbusz-közlekedés műszaki infrastruktúrájának és utastájékoztatási rendszerének fejlesztése” című projekt nyitórendezvénye alkalmából.

A KEZDETI IDŐSZAK
A Hajdú Volán Zrt. tevékenysége fokozott környezetterheléssel jár, különös tekintettel Debrecen helyi közlekedésére. Ebből eredően megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy lehetőség szerint csökkentsük e negatív adottságokból eredő káros hatásokat.
Mindezek érdekében a társaság már az 1980-as évek közepe óta foglalkozik a földgáz motorikus célú felhasználási lehetőségének alkalmazásával, vizsgálatával, melyben nemcsak magyarországi, hanem közép-európai viszonylatban is említésre méltó eredményeket értünk el.
AZ ELSŐ GENERÁCIÓS (LANDI LORENZO) VEGYES ÉS KETTŐS ÜZEMŰ JÁRMŰVEK
A fejlesztés első szakaszában - még kísérleti jelleggel - 1986-ban 19 db benzinnel és gázolajjal üzemelő jármű került átalakításra földgázzal üzemelő kettős, illetve vegyes üzemre. A járművek átalakítása a Zrt. jogelődjénél történt egy külön erre a célra létrehozott csoport segítségével. A járműállomány összetétele az alábbiak szerint alakult:
Vegyes üzemű (egyidejűleg sűrített földgázzal és dízel- üzemanyaggal üzemel):
- 4 db IKARUS autóbusz;
- 2 db IK. 280 csuklós (mechanikus ZF S6U90 és PRÁGA automata váltós);
- 2 db IK. 260 szóló (PRÁGA automata váltós);
- 5 db diesel IFA W 50L tehergépkocsi.
Kettős üzemű (sűrített földgázzal vagy benzin üzemanyaggal üzemel):
- 5 db benzines ZIL 130 tehergépkocsi,
- 5 db benzines LADA 1200 TAXI személygépkocsi.
Cégünk a járművekre a vegyesüzem első generációs rendszerét, az olasz LANDI RENZO gyártmányú rendszert szerelte fel.
A Hajdú Volán Zrt. -az autóbuszoknál -a vegyesüzemű rendszereket a RÁBA D2156HM6U típusú szívó motorjainál alkalmazta, így ezek a „fekete” dízelmotorok átalakítás után az EURO I normát részben teljesítették.
Második (Deltec) és harmadik (AFS) generációs vegyes üzemű autóbuszok üzemeltetése
Már a kezdetektől lehetett látni, hogy a földgáz kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, megbízható, (akkor relatíve) olcsó hajtóanyag, ami a motorban szinte tökéletesen elég.
Még ebben az évben beszerzésre került 1 db NUOVO PIGNONE gyártmányú olasz CUBOGAS 70 típusú dugattyús gázkompresszor, mely a járművek üzemanyagát, a 200 bar-ra sűrített földgázt állította elő.
A 19 db jármű a több mint egy éves próbaüzem alatt kiválóan vizsgázott műszaki és környezetvédelmi szempontból egyaránt.
Az 1 éves kísérleti üzem befejezése után a kedvező tapasztalatok eredményeinek hatására a járműveket a társaság tovább üzemeltette.
A 90-es évek változásainak eredményeképpen (az árufuvarozás megszűnésével) a vállalat profilja a személyszállításra korlátozódott, amely többek között a gázüzemű teher és személygépkocsik felszámolását vonta maga után. A leszerelt gázrendszerek autóbuszokra szerelve továbbhasznosításra kerültek.
Társaságunk 1990-ben vette fel a kapcsolatot a holland DELTEC céggel, majd az IKARUS, valamint a RÁBA Motorgyár támogatásával kifejlesztésre került egy korszerű, második generációs rendszer a holland DELTEC rendszer, mely lényegesen magasabb műszaki színvonalú és megbízhatóbb volt.
A töltőkapacitás növelése és a gyorstöltés lehetőségének megvalósítása érdekében a gáztöltőállomáson egy 6 köbméteres puffertartály rendszer is telepítésre került (12 db 0,5 m 3 -es szivar alakú tartály).
A járművek számának növekedésével a társaságunk a gáztöltőállomás üzembiztonságát növelte egy IMW 50/100 típusú kanadai tartalék gázkompresszor telepítésével.
A kedvezőbb környezetterhelési és üzemeltetési tapasztalatok figyelembe vételével 1991-ben nagyobb mértékű fejlesztés indult. A holland kormány 30 db autóbusz DELTEC rendszerű átalakításához nyújtott segítséget. Ezen túlmenően további 30 db gázrendszert adományoztak társaságunknak.
A fejlődés további szakaszában előtérbe került az üzemanyag optimalizálása, amely komoly komputeres vezérlésben testesült meg, emellett lehetővé tette a gáz injektálás útján való bejuttatását a motorba.
A harmadik generációs rendszerek fejlesztését a kanadai AFS céggel közösen végezte a Társaság. 1992-ben 2 db autóbuszra a kanadai AFS (hengerenkénti gáz injektoros) rendszer lett felszerelve, amelyek egyéb (nem műszaki) okok miatt 1995-ben leszerelésre kerültek.
A fejlesztések eredményeként a 90-es évek közepére a vegyesüzemű járműpark darabszáma megközelítette a 60 db-ot.
A SZIKRAGYÚJTÁSÚ GÁZMOTOR
A gázüzemű autóbuszok elterjedését a társaságon belül a vegyesüzemi tapasztalatok alapvetően megalapozták. Az 1 éves projekt eredményei a további fejlesztés mellett szóltak.
Az 1990-es évek közepére a vegyesüzemű tapasztalatok, és a holland kormány által finanszírozott gázprogram lehetőséget adott arra, hogy a RÁBA Motorgyárral közösen kifejlesszék a DELTEC rendszerű szikragyújtású gázmotort, mely tisztán földgázzal üzemel.
A holland TNO kutatóintézet végezte el a fejlesztést, melyben egy RÁBA D10 típusú turbó feltöltéses dízel motor szikragyújtásos gázmotorrá (RÁBA G10) lett átalakítva.
A motor-átalakítása során a dízelmotorról a gázolajellátó rendszert leszerelték, egy Otto motor elvén működő gyújtórendszerrel és egy Venturi elven működő gáz - levegőkeverő rendszerrel látták el.
A motor levegő-visszahűtővel szabályzott turbófeltöltővel, valamint lambdaszonda által szabályozott oxidációs katalizátorral lett felszerelve. A motor keverékképzését központi számítógép látta el.
A MAGYARORSZÁGI ELSŐ, TISZTA GÁZÜZEMŰ METÁNBUSZ
A tiszta gázmotor kizárólag földgázzal üzemel, így a környezetvédelmi paraméterei messze megelőzik a dízelmotorok emissziós értékeit. A Közlekedés Tudományi Intézet (KTI) mérései alapján a gázmotor károsanyag kibocsátása az EURO III norma határértékeit teljesítik, a szennyező hatása a jelenleg hazai forgalomban üzemelő belsőégésű motorok közül az egyik legkisebb, ugyanis koromkibocsátása a legmodernebb dízelmotorokénál is kevesebb.
1996-ban a RÁBA Motorgyár és a Hajdú Volán Rt. szerződést kötött a kísérleti motor forgalmi viszonyok közötti teszteléséről. A gázmotort egy IK 280 típusú csuklós autóbuszba építettük be. A tesztfutás alatt a METÁNBUSZ jól vizsgázott (metánbusz mivel a földgáz több mint 95 %-a metán).
Magyarországon társaságunk volt az első, aki dízelüzemű autóbuszt alakított át előbb vegyesüzeműre, később tiszta gázüzeműre!
Az 1996-os átalakítást 1998-ban 2 db gázmotor-beépítés követett. A kedvező tapasztalatok eredményeképp 2000-ben 5 db, és 2001-ben további 4 db IK 280-as autóbuszt alakítottunk át tiszta gázüzemre, melyhez mindkét esetben Környezetvédelmi támogatást vettünk igénybe.
A SZAKMŰHELY
A megnövekedett jármű darabszám megkövetelte egy különálló műhely kialakítását, ahol a speciális - ugyanakkor fokozottabb figyelmet követelő - üzemanyagnak megfelelően automatikus gázérzékelő rendszer lett felszerelve.
A gázüzemű autóbuszok javítását külön gázautó-szerelő csoport végzi, akik mind elméleti, mind gyakorlati ismereteiket és tapasztalatukat tekintve kimagasló szakmai tudással rendelkeznek nem csupán Magyarországon, de Európában is.
GÁZÜZEMŰ AUTÓBUSZ BESZERZÉSEK
Berkhof típus
1999-ben 3 db, majd az ezt követő évben újabb 3 db használt, alacsonypadlós tiszta földgázüzemű MAN BERKHOF szóló autóbuszt vásárolt a társaság.
MAN típus
2003-ban egy darab használt alacsonypadlós tiszta földgázüzemű csuklós MAN gyártmányú autóbuszt vásárolt a cég.
Neoplan típus
2004. évben további 12 db végig alacsonypadlós NEOPLAN gyártmányú CUMMINS gázmotoros, klímás autóbusszal növekedett a flotta.
Jelcz típus
2006-ban 3 db új JELCZ gyártmányú szóló MAN motoros autóbuszt szereztünk be.
ACÉLTARTÁLYOK KIVÁLTÁSA KOMPOZIT TARTÁLYOKRA
2005-ben, jogszabályi kötelezettségeinknek eleget téve az összes olyan acélpalackkal ellátott IKARUS autóbuszon, amelyen a palackok életkora meghaladta a hatályos jogszabályokban engedélyezett 15 évet lecseréltük a gáztartályokat. Helyükbe a modern kor követelményeinek eleget tevő műanyag (ún. kompozit) tartályegységeket építettünk be.
A tartálycserékkel párhuzamosan a társaság kiöregedett karosszériájú tiszta gázüzemű autóbuszai kiselejtezésre kerültek. A gázmotorok és gázellátó rendszerei átépítésre kerültek fiatalabb karosszériájú, speciális tetőváz-erősítéssel ellátott – a helyi forgalmi viszonyoknak megfelelő – szóló és csuklós autóbuszokba.
FELADATAINK A JÖVŐBEN
Hisszük és valljuk, hogy társaságunk úttörőmunkájával egy élhetőbb világ létrehozásához járult hozzá a gázprogram beindításával.
Debrecen helyi közlekedésben jelenleg részt vevő 34 darab METÁNBUSZ kipufogógázában mért káros anyag csupán töredékét teszi ki a hagyományos motorok esetében tapasztalt értékeknek, hozzájárulva ezzel is a környezetünk védelméhez.
Figyelembe véve, hogy a földgáz sem megújuló energiaforrás és kimerülőnek számít, természetesen a kialakított technológiánkat nem tekinthetjük végleges megoldásnak.
Mindamellett úgy gondoljuk, az első lépést megtettük a hagyományos üzemanyagok kiváltása érdekében, s Innen már csak egy lépés a megújuló energiaforrások (pl. a biogáz) felhasználása.
Célunk a megkezdett környezetvédelmi programunk továbbvitele, hiszen küldetésünkből adódóan különös figyelmet fordítunk arra, hogy Debrecen város lakossága, utazóközönségünk a környezetbarát közösségi közlekedést egyre nagyobb értéknek tekintse.
Napjainkban a CIVITAS program keretei között a biogáz és a biodízel közlekedési célú felhasználásának kísérletein munkálkodunk.
A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2010. szeptember 22-én sajtótájékoztatót tartott, az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt zárása alkalmából.
A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2010. június 9-én sajtótájékoztatót tartott, melyen bemutatta az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt az utastájékoztatás interneten keresztüli térképes (WEB) és mobiltelefonon szöveges (WAP) megjelenítését és elérhetőségét, valamint a forgalomirányítási rendszerét.
