A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2010. június 9-én sajtótájékoztatót tartott, melyen bemutatta az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt az utastájékoztatás interneten keresztüli térképes (WEB) és mobiltelefonon szöveges (WAP) megjelenítését és elérhetőségét, valamint a forgalomirányítási rendszerét.

IKARUS 311
A nosztalgiabusz
Az IKRAUS 1951-ben kezdte el gyártani a 30-as típuscsaládot, melyet 1959-től a 31-es és az IKARUS 311-es váltott fel.
A 311-es autóbuszok egy, illetve kétajtós kivitelben kerültek piacra. E két típus közül a kétajtós változatnak elkészítették a 25+2 személyes, tetővilágító- és szellőző ablakokkal, valamint 85 lőerős Csepel-motorral szerelt DE LUXE változatát. Ebből a típusból sikerült a Hajdú Volán Zrt-nek egy átalakított példányt felkutatni és beszerezni 1999-ben.
Az autóbuszt - meglévő adatai alapján - sikerült beazonosítani, mely szerint: 1970-ben hagyta el a gyártósort, 1971-ben üzembe helyezték, majd a Zala Volán Vállalat tulajdonába került. Selejtezése után 1983. februárjában a Makói Városgazdálkodási Vállalatnál teljesített feladatot. 1984. január 6-ig megközelítőleg 1,5 millió kilométert teljesített, ekkor került sor a jármű végleges kivonására. Ezt követően a felépítményt átszabva mutatványos bódévá alakították át.
Több ezer munkaóra, eredeti leírások, fényképek, hozzáértők segítségével az autóbuszt 2003 nyarán sikerült eredeti állapotába visszaállítani, levizsgáztatni, üzembe helyezni.
A Hajdú Volán Zrt. ezúton is szeretne köszönetet mondani azoknak, akik hittek, bíztak, dolgoztak, segítettek a GC-29-00 (jelenleg FIX-870) forgalmi rendszámú autóbusz újjáépítésében, üzembe helyezésében és ezzel hozzájárultak az ország muzeális értékeinek gyarapításához, a műszaki kultúra és értékmegőrzés terjesztéséhez.
A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2009. december 15-én sajtótájékoztatót tartott Az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt kivitelezési munkálatainak előrehaladásáról.
A Debrecen helyi járati közlekedésében bekövetkező szolgáltatóváltás után a 2009. július 1-től megvásárolt bérletek vonatkozásában a Hajdú Volán Zrt. járatain csak az általunk, illetve a társ Volánok által forgalmazott helyközi utazásra jogosító bérleteket fogadjuk el.