Aktuális híreink » Változás utazási feltételeinkben: Utazási kártya
2010. július 13., kedd 

Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy a Hajdú Volán Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt keretében bérletes utasai számára rövidesen kísérleti jelleggel elektronikus utazási kártyát fog bevezetni. Az utazási kártyát a Hajdúszoboszló - Nagyhegyes - Balmazújváros viszonylatokon utazó kedves utasaink használhatják elsőként.

Utaz_si_k_rtya.jpgA korszerű elektronikus kártya felváltja a korábbi fényképes igazolványokat, igazolólapokat és bérleteket. A kártya első oldala fényképes igazolványként funkcionál, mely vizuálisan tartalmazza a tulajdonos fényképét, nevét, a kártya sorszámát, lejárati idejét és egyéb azonosítóját.

A kártya elektronikus adathordozója tartalmazza az Ön személyes adatait, az igénybe vehető kedvezményeket, azok érvényességi idejét, azokat a viszonylatokat, ahol utazásra jogosult, továbbá a jogosultság érvényességének időtartamát.

Miért előnyös Önnek az elektronikus utazási kártya?

  • az első elektronikus utazási kártya díját a Hajdú Volán Zrt. viseli, Ön csak a kártya lejárati idejét követően, illetőleg annak elveszése, megsemmisülése esetén fizeti az előállítással kapcsolatos költségeket,
  • az utazáshoz külön bérlet igazolványra és külön bérletre nincs szüksége, az elektronikus utazási kártya amennyiben megfizette a bérlete ellenértéket, utazásra jogosít,
  • amennyiben többféle bérletet vásárol, akkor is csak egy utazási kártyára van szüksége, amely elektronikusan tartalmaz valamennyi megvásárolt bérletet,
  • az elektronikus utazási kártya a bankkártyákkal megegyező méretben készül, így tárolása praktikus és egyszerű,
  • felszálláskor az utazási jogosultság ellenőrzése könnyedén, a személyi azonosításra történő felmutatás után a pénztárgép érintésmentes kártyaolvasójához tartva automatikusan történik.

Hogyan igényelhető az elektronikus utazási kártya?

  • elektronikus utazási kártyát Hajdúszoboszlón, az Autóbusz pályaudvaron elhelyezett kártya megszemélyesítő állomásokon személyesen lehet igényelni,
  • a kártyára kerülő fényképet a Hajdú Volán Zrt. a helyszínen díjmentesen elkészíti,
  • elektronikus kártya készítéséhez a kedvezményre jogosító igazolvány és egyéb igazolások szükségesek.

Az utazási kártyák bevezetésének pontos idejéről, a váltásával, használatával kapcsolatos részletekről hamarosan bővebben is tájékoztatni fogjuk kedves utasainkat.

Az utazási kártyával kapcsolatos kérdéseivel forduljon bizalommal a hajdúszoboszlói bérletpénztárosokhoz.



2012. február 04., szombat
2012. február 02., csütörtök
2012. január 26., csütörtök
2011. december 30., péntek
2011. december 30., péntek
2011. december 30., péntek
2011. december 19., hétfő
2011. december 19., hétfő
2011. december 16., péntek
2011. november 29., kedd
2011. november 03., csütörtök
2011. november 03., csütörtök
2011. október 28., péntek
2011. október 28., péntek
2011. október 25., kedd
2011. október 24., hétfő
2011. október 21., péntek
2011. október 12., szerda
2011. október 05., szerda
2011. október 05., szerda
   1 2 3 4 5 Következő »›
Események
2011. szeptember 06., kedd

A Hajdú Volán Zrt., a DH-Szerviz Kft. és a Debreceni Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 2011. szeptember 6-án sajtótájékoztatót tartott az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése keretében megvalósuló „Az autóbusz-közlekedés műszaki infrastruktúrájának és utastájékoztatási rendszerének fejlesztése” című projekt nyitórendezvénye alkalmából.

2010. szeptember 24., péntek

A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2010. szeptember 22-én sajtótájékoztatót tartott, az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt zárása alkalmából.

2010. június 09., szerda

A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2010. június 9-én sajtótájékoztatót tartott, melyen bemutatta az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt az utastájékoztatás interneten keresztüli térképes (WEB) és mobiltelefonon szöveges (WAP) megjelenítését és elérhetőségét, valamint a forgalomirányítási rendszerét.