A Hajdú Volán Zrt., a DH-Szerviz Kft. és a Debreceni Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 2011. szeptember 6-án sajtótájékoztatót tartott az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése keretében megvalósuló „Az autóbusz-közlekedés műszaki infrastruktúrájának és utastájékoztatási rendszerének fejlesztése” című projekt nyitórendezvénye alkalmából.

Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy a Hajdú Volán Zrt. a Hajdúszoboszló–Nagyhegyes–Balmazújváros viszonylatokon utazó bérletes utasai részére a hagyományos bérletjegyek helyett korszerű elektronikus utazási kártyát vezet be. Az elektronikus utazási kártyák igénylésére 2010. augusztus 2-től (hétfőtől) nyílt meg a lehetőség a Hajdúszoboszlói Autóbusz-pályaudvaron elhelyezett kártya megszemélyesítő állomásokon.
A kártya igénylésének folyamata:
- a megszemélyesítő állomáson a kártya kiadását végző személy részére meg kell adnia a személyes adatait (ez csak a kártyán kerül tárolásra), azt az utazási viszonylatot (fel- és leszálló helyet), vagy viszonylatokat ahol a kártyát használni fogja,
- kedvezményes bérletek váltása esetén igazolás céljából át kell adnia a kártya kiadását végző személy részére a kedvezményre jogosító igazolásokat (diákigazolvány, hatósági bizonyítvány, egyéb kedvezményre jogosító igazolások),
- a kártya kiadását végző személy elkészíti az Ön fényképét, amit rányomtat a kártyára, továbbá a kártyára elektronikusan felírja a személyes adatait, majd a megadott utazási viszonylatokat és bérleteket (díjtermékeket),
- a kártyát a kiadást végző személy, a bérlet ellenértékének megfizetését követően, érvényesíti augusztus hónapra.
Az első utazási kártya váltásának, kiállításának díját a Hajdú Volán Zrt. viseli, természetesen az augusztus hónapra érvényesített bérlet ellenértékét az utasnak kell megfizetnie.
Az elektronikus utazási kártya használata:
- az utazás megkezdése előtt az utazási kártyát személyi azonosításra fel kell mutatni az autóbuszvezetőnek,
- a kártyát a pénztárgép tetejéhez kell tartani a kártya érvényességének ellenőrzése céljából (a pénztárgép figyelmeztet a bérlet, kedvezmény érvényességének a lejártára),
- az ellenőr, illetőleg az autóbuszvezető kérésére a kedvezményre jogosító diákigazolványt, illetőleg egyéb igazolásokat fel kell mutatni,
- amennyiben az utazás során kártyája az adott időszakra vagy utazási viszonylatban nem érvényes, az utazásra nem vehető igénybe!
Minden Kedves Utasunknak, akik az augusztus havi bérletüket elektronikus formában vásárolják meg, ajándékokkal kedveskedünk. Ezen túlmenően az augusztus hónapban elektronikus bérlettel rendelkező utasok között sorsolást tartunk. A sorsoláson az eladott elektronikus bérletek 5%-ának megfelelő darabszámú elektronikus bérlet kerül kisorolásra, melyek szerencsés nyertesei a szeptember havi elektronikus bérletüket 50%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg.
Az elektronikus utazási kártyával kapcsolatos kérdésekre munkatársaink készséggel adnak felvilágosítást az (52) 558-540 és az (52) 521-870 telefonszámon, vagy írhat levelet az elektra@hajduvolan.hu címre.
Kérjük, hogy legyen részese az elsőként Hajdúszoboszló-Nagyhegyes-Balmazújváros viszonylatú elektronikus kártya bevezetésnek!
Reméljük, hogy hamarosan Önt is az elektronikus utazási kártya első használói között üdvözölhetjük!
A kártya megszemélyesítő állomások nyitvatartási ideje:
- augusztus 2-6 között: 06:00-18:00,
- 7-31 között hétköznap: 06:00-12:00.
A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2010. szeptember 22-én sajtótájékoztatót tartott, az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt zárása alkalmából.
A Hajdú Volán Zrt. és az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. 2010. június 9-én sajtótájékoztatót tartott, melyen bemutatta az Európai Unió támogatásával, az Észak-Alföldi Operatív Program Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztésének keretében megvalósuló „A Hajdú Volán Zrt. menetrend szerinti helyközi/távolsági autóbusz-közlekedéséhez kapcsolódó irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztések megvalósítása” című projekt az utastájékoztatás interneten keresztüli térképes (WEB) és mobiltelefonon szöveges (WAP) megjelenítését és elérhetőségét, valamint a forgalomirányítási rendszerét.
